Ambitalia


március 25, 2019

Pályázatok 2019-ben: hol érdemes elkezdeni?

Az évindítás kapcsán sokak új tervekkel vágnak neki a munkának. A vállalkozások eredményessége ugyan függhet a piaci környezettől, de ahol az elhatározás, a hozzáértés és a kitartás megvan, ott az eredmények sem váratnak magukra túl sokáig. Mindez persze túl szép lenne így, hiszen mindannyian tudjuk, hogy pénzből élünk, és a fejlődéshez bizony befektetésekre is szükség lehet. A kis-és középvállalkozások számára erre kívánnak megoldást kínálni a pályázati források. Ezen az oldalon többet olvashat arról, hogy hogyan juthat el odáig egy vállalkozás, hogy megnyerjen egy pályázatot: http://forrascentrum.hu/palyazatok.html

Fontos tisztában lenni azzal, hogy a pályázatok kiírása és határideje a legritkábban esik egybe saját elképzeléseinkkel. Célszerű tehát folyamatos pályázatfigyeléssel nyomon követni az aktuális lehetőségeket, és amint megfelelő tűnik fel, lecsapni arra. A pályázati pénzek elnyerése azonban nem egyik percről a másikra történik, és persze a versenytársakkal is számolni kell. Nem mindegy, milyen pályázatot adunk ki a kezünkből, és az megfelel-e minden tartalmi, formai és szakmai követelménynek.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a profi pályázatíró cég által készített pályázati anyag megsokszorozza az esélyét annak, hogy elérhető közelségbe kerüljön a tulajdonképpen ingyen a vállalkozásunkhoz érkező pénz. Vannak olyan szolgáltatások, amelyeket ingyenesen kínálnak a pályázatíró cégek. A pályázatfigyelés tipikusan ilyen, de például a pályázati tanácsadás és a szakmai konzultáció is lehet díjmentes.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a pályázati összegek elnyeréséért rendszerint sokan versengenek. Ez egyre inkább így van, hiszen ma már egyszerűen elérhető minden információ a lehetőségekről, és mind többen meglátták a dolog előnyeit. Hogyan sikerülhet érvényesülni az egyre szélesebb körű versenyben? A megoldás nem más, mint a profi, kifejezetten pályázatírással foglalkozó cég közreműködése! A pályázat megírása komplex ismereteket tesz szükségessé, mely sokszor bonyolult lehet azoknak a vállalkozóknak, akik ugyan saját területükön profik, de az akár idegen nyelven megírni szükséges szakmai anyaggal nehezen boldogulnának.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és nyelvi tudással, és gyakorlattal rendelkező profik segítségével a pályázat tökéletes végeredménnyel valósulhat meg, melytől joggal várható el, hogy sikeresen teljesítsen a megmérettetés során.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.