Ambitalia


január 21, 2016

Időbe kerül míg rátalálunk…

Bizony nem csak a megfelelő karácsonyi ajándék megtalálása kerül több napnyi és órányi bolyongásba, hanem annál inkább egy hosszú távú és nagydolog vásárlása. Jelen esetben pedig nem csak a saját lakás témájáról beszélünk,  hanem az albérlet területén is ugyancsak elmondhatjuk, hogy a számunkra megfelelő kiadó lakás felfedezése több időbe kerülhet,  mint ahogy mi azt először elgondoltuk. Éppen ezért amilyen hamar csak tudunk, neki kell állni, keresgélni a sok-sok kiadó ingatlan között, hogy mikorra már mindenképpen az új lakásban kell élnünk, addigra lazán, kényelmesen tudjuk birtokba venni az ingatlant.
Szóba jöhet a fiataloknál az elköltözés lehetősége otthonról, vagy, hogy egy család kinövi az addig bérelt lakást, és több négyzetméterre van szüksége a kényelmes és nyugodt közös családi élethez. De egyszerűen arról is szó lehet, hogy változásra, új helyre vágyódik egy házaspár vagy család. Mindennek a szemszögéből azt elmondhatjuk, hogy a legkönnyebb egy albérletet találni, mert ha véletlen mégse felelne meg, könnyebben le lehet lépni onnan,  mint egy hitellel leterhelt háztól. De ez a tény távolról sem jelenti azt, hogy felelőtlenül belemehetünk egy kiadó lakás bérlésébe, pláne, hogy sok albérlet minimum bérlési idő megszabásával vehető igénybe. Ebből is következik, hogy a keresésre időt kell szánni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.